Megugrott a magyar bor iránti kereslet

Nem kell attól tartaniuk a hazai borászoknak, hogy a pincékben maradnak a kiváló minőségű borok. Az első tíz hónap értékesítési adatai azt mutatják, hogy a korábbinál is több bort fogyasztanak a magyarok, és a külföldi pia­cokon is jól fogynak a honi pincészetek termékei.

Jól fogynak a magyar borok a hazai pia­con. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az év első tíz hónapjában a földrajzi jelzés nélküli és az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borokból az előző évinél 12 százalékkal többet értékesítettek belföldön a pincészetek. A statisztika azt mutatja, hogy a fehér és a vörös borok is egyre kedveltebbek, fehérből 11, vörösből 12 százalékkal fogyott több az említett időszakban.

A fogyasztás annak ellenére nőtt, hogy az árak emelkedtek a hazai piacon. Az itthon megtermelt borok ára 7 százalékkal nőtt; a legnagyobb mértékben, 9 százalékkal a fehérborok drágultak, míg a vörös- és rozéborok ára 5 százalékkal emelkedett. Ez utóbbi kategória esetében elmondható, hogy a földrajzi jelzés nélküli, vagyis a folyóborok az egy évvel korábbi szinthez képest is jelentősen drágultak, az árak csaknem 45 százalékkal haladták meg a tavalyi szintet.

A hazai piac mellett külföldön is egyre keresettebbek a magyar borászatok termékei. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az év első nyolc hónapjában a kivitel mennyisége 2 százalékkal, 329 ezer hektoliterre nőtt. Az export értéke ugyanakkor 4 százalékkal, csaknem 13 milliárd forintra csökkent. A külpiacokon értékesített termékek között még mindig az úgynevezett lédig borok dominálnak, ezek a teljes kivitel 67 százalékát teszik ki.

Örvendetes tény ugyanakkor, hogy a palackos borok kiszállítása is folyamatosan nő, az idén augusztus végéig 3 százalékkal több, összesen 160 ezer hektoliter palackos bor került ki hazánkból. A kivitel értéke 5 százalékkal, 8,5 milliárd forintra emelkedett egy év alatt. A nemzetközi pia­con továbbra is a magyar fehérborok a keresettebbek, az export 92 százalékát ezek teszik ki.

A hazai bortermelés szempontjából szintén pozitív hír, hogy folyamatosan csökken a hazánkba érkező importborok mennyisége. Bár a palackos külföldi borból a korábbinál többet szállítottak a magyar boltokba, a lédig termékekből az előző évinél 20 százalékkal kevesebb érkezett az országba. Ez a tendencia egyébként 2011 óta tart. A következetes és szigorú borászati ellenőrzéseknek köszönhetően a nagyon alacsony minőségű borokból egyre kevesebb kerülhet Magyarországra. Az importborok ellenőrzését a hatóságok változatlan szigorral folytatják: az analitikai vagy érzékszervi követelményeknek nem megfelelő borászati termékek nem kerülhetnek a fogyasztók elé.

Az új borok hagyományosan Márton napján kerülnek a fogyasztók asztalára. Ezzel kapcsolatban korábban Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár elmondta: az idén várhatóan 2,9 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe, amelyek minősége meghaladja az előző évek átlagát.

Az államtitkár szerint a pincészetek munkáját az idén az is segítette, hogy a szaktárca megalkotta a kisüzemi bortermelői regisztert. Az intézkedésnek köszönhetően jelentősen csökkentek az 1000 hektoliternél kevesebb bort előállító üzemek adminisztrációs terhei.

(magyaridok.hu)

Leave Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *