Emlékdíjat kapott Somló legendás borásza

December 1-én a somlói Tornai Pincészetnél zajlott a hagyományos András-napi bormester találkozó. Az ágazat jövőjéről szóló beszélgetések mellett átadták a Somlóért-Tornai Endre Emlékdíjakat is.

 

December 1-én a Tornai Pincészetnél zajlott a hagyományos András-napi bormester találkozó, amin második alkalommal adták át a Somlóért-Tornai Endre Emlékdíjakat, amelyet a Tornai Pincészet alapítójának emlékére hozott létre. Borászat kategóriában Györgykovács Imre, kultúra és közélet kategóriában pedig Kovács Norbert néptáncos-koreográfus kapta az elismerést.
A bormester találkozó szakmai nap is volt egyben, szakértő előadók beszéltek a klímaváltozásról, kereskedelemről és a támogatási rendszerről, gyakorlati tanácsokkal is szolgálva a termelőknek. Elhangzott például, hogy Magyarországon kiemelkedően magas a termesztésben lévő szőlőfajták száma. Ha a kutatói intézményrendszer ezekről képes szervezetten információt gyűjteni, és ezt a tudást együttesen kezelve feldolgozni, akkor gyorsan és hatékonyan kideríthető, hogy mely fajták bírják legjobban a klímaváltozásból következő szélsőséges időjárási viszonyokat, és ezekre összpontosítva optimalizálható a termelés.
Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a korábbinál jelentősebb támogatás érkezik a következő években az ágazatba, ezek 90%-a ráadásul szőlőtelepítésre fordítandó. 2004 óta az ország összes ültetvényének 40%-a újult meg.
A találkozó végén brit és holland kereskedői esettanulmányokat ismertettek. A szakértők szerint „azokkal a módszerekkel és eszközökkel, amelyekre a mai magyar borkereskedelem épül, egyre kevésbé lehet érvényesülni”, ráadásul az egész ágazatnak „egységesen, koordináltan, azonos stratégiát” követve kell fellépnie a külföldi piacokon.

Leave Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *