“2017 egy legendás évjárat lesz”

Butella László személyében új borászt köszönthet a Tokajicum Borház. Laci szerint – aki 2016 augusztusában igazolt át a pincészethez – a csapatmunka, a folyamatos fejlődés és a dűlőszelektált furmintok zászlóra tűzése a siker legfontosabb kulcsai. Azt is elárulta, hogy a 2017-es évjárat egy igazi legenda lesz.

“Pályafutásomat édesapám oldalán kezdtem. Amióta az eszemet tudom, azóta foglalkozik a családunk szőlővel, aktívan viszont 16 éves koromban kezdtem el a szőlőmunkát, ami az egyik legfontosabb eleme a jó boroknak. Édesapám azt mondta, ha a dolgozók 100%-ot nyújtanak, akkor nekem legalább duplát kell, hogy motivációt adjak nekik! Ezután a Pajzos-Megyer sárospataki Rákóczi Pincéjében folytattam a munkát, majd a Royal Tokaji Borászati Zrt. sorait erősítettem Áts Karcsi oldalán nyolc évig; itt mint minőségellenőr és laborvezető dolgoztam, onnan pedig egyenes volt az út a borászkodás felé, amit már hat éve művelek.”
Bár a Tokajicum pincészet zászlóshajójaként egyértelműen a dűlőszelektált furmintot tűzte ki, de az elkövetkező évek tervei között a muscat blanc, azaz a sárgamuskotály is stratégiai helyet foglal el. Ez a szőlőfajta alkalmas arra, hogy üde gyümölcsösségével, jól érthető karakterével azok is azonnal megkedveljék, akik életükben először fogyasztanak tokaji száraz bort.
 
“A borászati technológiát folyamatosan csiszolni kell; fejlődni, és nem egy adott séma szerint dolgozni” – folytatta László. “Minden évjárat más, minden évvel tapasztaltabbak leszünk, de sosem szabad semmibe venni elődeink kitaposott ösvényét! Igyekszem mindig a maximumot kihozni magamból és együtt lüktetni az évjárattal, ami talán a borokban is érezhető. A Tokajicumnál azért dolgozunk, hogy Tokaj-Hegyalja méltó helyét foglalja el a világ bortérképén, ezért is igyekszünk olyan borokat készíteni, amelyekkel nem csak magunkért, hanem a jövő nemzedékért is dolgozunk.”
Laci rövid interjúnkban elárulta, hogy a 2017-es évjárat egy „legenda” lesz, állítása szerint tíz éve nem volt ilyen szép évünk. “Nagyon kellett már ez, szinte megpezsdült minden ezen a kis borvidéken! Úgy gondolom, hogy minden bort el tudtak készíteni a pincészetek, amit szerettek volna – így mi is! Elégedett vagyok a minőséggel és a mennyiséggel egyaránt. Már csak egy dologért aggódom: 2016-ban sikerült jégbort készítenünk, mert ideális időjárásunk volt, és ezt most is megkockáztatjuk.”
A Tokajicum Borház termékpalettája egyébként kimondottan szélesnek mondható: újboroktól a hosszan érlelt borokig kínálnak finomságokat a tokaji borok szerelmeseinek. Előbbiek kedvelőinek a gyümölcsös, friss, száraz Holdvölgy dűlőszelektált Sárgamuskotályt, a Zempléni Sauvignon Blanc-t, vagy a Darázskő Furmintot ajánlják, ami mindössze féléves érlelés után került palackba. A Mandulás és Királygát Furmint ezzel szemben ásványos, prémium tételek, amik hagyományos hordós érlelést követően palackban is hosszasan érlelődtek. Igazi különlegességük még a tavaly decemberi szüret eredményeképpen született jégboruk, de az édes borok kedvelői találnak késői szüretelésű tételtédes szamorodnit és különféle aszúkat is.
(boraszportal.hu)

Leave Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *