A 2006-os foci vb idején, a német-olasz elődöntő előtt egy tévériporter a helyszínen kérdezgette a szurkolókat a mérkőzés kimeneteléről. Voltak ide-oda kontrázások a német és olasz tábor között, végül az egyik olasz azt mondta: „Nem nyerhettek, hiszen ti sört, mi olaszok pedig bort iszunk.” Így is lett.

Szögezzük le, hogy az a férfi, aki bort kér a vacsorához, már eleve nyerő pozícióban van a sörösökkel szemben. A bor ugyanis intelligenciát, kultúrát, érzékiséget közvetít. Borfogyasztó és borfogyasztó között azonban óriási különbségek vannak. Ha egyetértünk abban, hogy a bor magában hordozza az említett értékeket, akkor ehhez igazodva kell nekünk is viszonyulnunk hozzá.

Mára Magyarországon is az alapműveltség részévé vált ismerni a borvidékeket, termelőket, fajtákat. Súlyos blamázs, ha valaki még mindig az édes merlot-nál tart. Ezzel szemben igazán megnyerő az a férfi, aki ismeri a palettát. De vigyázni kell, mert a bor nem tűri a közhelyeket, tudálékosságot, arroganciát. Egy érzékeny nő a férfi egész jellemére utalást kaphat egyetlen vacsora alatt. Az egyik legkellemetlenebb pillanat az, amikor hímsoviniszta módon kirekesztik a hölgyeket a borválasztás öröméből. A partner a férfiasságát fitogtatja ezzel, no meg azzal, ha az asztaltársaság férfi tagjaival hajlandó csak a borról beszélni, puffogtatva a trendi borászok és borok neveit. Pedig milyen kedves, figyelmes és lenyűgöző az a társ, aki bevonja hölgypartnerét a választásba, aki nem a legújabb borszaklapok értékeléseit fújja, hanem van saját választottja – kitéve magát annak is akár, hogy nem tartják majd elég divatosnak. Viszont kiderül, hogy van ízlése, önálló véleménye és karaktere. Kiderül, hogy tényleg érdekli a bor és nem csak divatból sorolja a legsikeresebbeket. Valószínű, hogy az élet egyéb területein is meg tudja különböztetni az igazat a hamistól, a tucatot az egyénitől, az értékeset a giccstől és felszínestől. Amikor egy férfi jó ízléssel, érzékenységgel választja ki a számára kedves borokat, az igazán szexi. Nem számítanám ide a túl illatos borok kedvelőit: ezeket a tutti-frutti nedűket szerintem csak a nők és a rossz ízlésű férfiak szeretik. De nem tartoznak ide a szenvedni szerető pasik sem, akik csakis a túl tanninos, kemény vörösborokra esküsznek. Sem a gyávák, akik mindöszsze egy-két féle bort isznak. Vagy a kalandozók, akik bármire rávehetők és sokféle ízlik nekik. De vannak a jó szeretők, akik biztosan választanak és még az aszúkat is igazán élvezik. Igazi sikert érhet el egy férfi azzal, ha otthon egy adott pillanatban a megfelelő bort veszi elő: ha nem az ár alapján választott, ha hőmérő nélkül tudja: „most jó a bor”, ha pár fokkal melegebben szereti azt a szép fehéret a megszokottnál vagy pont jókor kínálja meg kedvesét egy gyöngyöző rozéfröccsel.

 

De merjenek önmaguk lenni, uraim! Akár az illatosat, a tanninosat, a testeset vagy vékonyat szeretik, vállalják fel, hiszen ez olyan, mint a párválasztás: az igazit kell megszerezni és szeretni. Még akkor is, ha tudják: ebben a műfajban büntetlenül hódolhatnak több fajtának is.